HATÁRTALANUL pályázat

HATÁRTALANUL pályázat

hatartalanul_logo

Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek – Pályázati kiírás

Határtalanul! program

Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma által meghirdetett ’Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek’ pályázat keretében intézményünk erdélyi kirándulásra nyert támogatást, melynek témája Erdély kultúrtörténetét feldolgozása egy négy napos tematikus kirándulás keretében.

A pályázat fő tematikája Erdély kultúrájának, kultúrtörténetének a megismertetése a diákokkal, kiemelve a történelem órákon megismert eseményeket, a népi folklór területén betöltött szerepét, a kulturális és etnikai összetételét, illetve a földrajzi szerkezetét és irodalmi életben betöltött szerepét.

Intézményünk és a Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon hetedik évfolyamos diákjai vehették részt a programon.

A tanulmányi kirándulás részletei a következők:

Dátum: 2016. október 5 – 8-ig

Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Kovászna Megye, Románia

A pályázat fő tematikája Erdély kultúrájának, kultúrtörténetének a megismertetése a diákokkal, kiemelve a történelem órákon megismert eseményeket, a népi folklór területén betöltött szerepén, kulturális és etnikai összetételét, illetve a földrajzi szerkezetét és irodalmi életben betöltött szerepét. A pályázat lebonyolításában az 2016-’17-es tanévben hetedik osztályos tanulóink sajátos igényeihez igazodva gyógypedagógusok tartottak a fogadó iskola diákjaival közösen foglalkozásokat, rendhagyó történelem és néprajzi foglalkozásokat. Fontos cél a pályázat során, hogy az SNI-s diákjaink számára is lehetőség nyíljon a külhoni magyarok helyzetének a megismerése, történelmi kontextusba helyezése, annak érdekében, hogy a határainkon kívül rekedt magyar emberekkel kapcsolatos ismereteik bővüljenek, irántuk tanúsított pozitív attitűdjük kialakuljon és a személyes kapcsolatok révén aktív kötődés alakuljon ki feléjük.

Intézményünk diákjai számára hatalmas élményt jelentett a kiránduláson való részvétel, amelyről egy úti beszámoló is készült.

https://nagylatoszog.hu/2016/10/09/sepsiszentgyorgyot-meglatni-es-megszeretni/

hu_HUHungarian
en_GBEnglish hu_HUHungarian